r/hu • u/Kind-Chip3816 • 11d ago
Hit Gyülekezete tagja vagyok
Sziasztok!
Ezt a szöveget eredetileg r/hungary-re szerettem volna posztolni, viszont feltűnt, hogy ott első posztolóként szinte lehetetlen bármit is kiírni lol
Ezért jöttem erre a subra, amelyre már most szeretettel gondolok csak azért, mert demokratikusabb:)
r/hungary-n úgy találtam, a címben megjelölt téma nagy népszerűségnek örvend. Ez egyfajta segítségkérő poszt, a terjedelemért előre is elnézést kérek. A lényeg az utolsó bekezdésben van, amely önmagában értelmezhető, ha elsőre nem szeretnétek átrágni magatok az alábbi monológon:)
Amióta az eszemet tudom, kisgyerekkorom óta a Hit Gyülekezete egy vidéki közösségébe járok a szüleimmel. Emellett tagja vagyok egy másik település hitgyülis közösségének is. Jelenleg a húszas éveim elején vagyok, és szeretném megosztani veletek, mik voltak ezidáig a tapasztalataim ebben a közösségben, miként formálódott a gondolkodásom egy szerintem borzasztó rossz irányból egy remélhetőleg jobb irányba. Olyan sokat nem is szeretném fejtegetni, csak a leglényegesebb dolgokról szeretnék említést tenni. Egyéni dolgokról beszélnék, amelyek nem biztos, hogy törvényszerűen így vannak más hitgyülis fiataloknál is, azonban ha esetleg valakiben ismerős érzéseket keltenek az itt leírtak, örülök, ha ezzel is segíthetek. Úgy tapasztaltam, mindeddig bizonyos, a közösség hitvilágához kapcsolódó súlyos kérdésekről nem alakult ki (számomra vagy akár mások számára is) kielégítő szintű diskurzus, úgyhogy ezzel a poszttal magamnak is próbálok segíteni meg másoknak is. Azért Reddit-posztban, mert úgy gondolom, megfelelő nyilvánosságot kell kapjanak ezek a gondolatok (amelyek persze bizonyulhatnak teljesen szubjektívnek), hogy ne csak a közösségen belül létezők olvashassanak róla, hanem mindenki, akit valami nyomaszt a Hit Gyülekezete kereszténységgel való összefüggésbe hozásával kapcsolatban.
Nagyon fiatalon, harmadikos kisiskolásként tértem meg, tökre magamtól, bár akkor még fogalmam sem volt arról, miről is szól a megtérés. 10 éves koromban keresztelkedtem meg, és az motivált, ezután egy kedves, rendes, becsületes ember, jó keresztény szerettem volna lenni. Korábban is kb. ilyennek ismertek a suliban, bár eléggé rosszul szocializálódtam, visszahúzódó voltam, meg sokszor nem értelmeztem megfelelően a társas szituációkat, kívülállónak éreztem magam. Nem káromkodtam, legalábbis az első bazdmeg után hétéves koromban szüleim hatására csírájában elfojtottam magamban a trágár beszédstílust. Egyszerűen megmondták nekem, hogy káromkodni nem szabad - ezzel részben egyet is értek utólag, bár a teljes tilalmat indokolatlannak tartom (akkor még nyilván nem tudtam így körüljárni ezt a kérdéskört). Szóval nem káromkodtam, és próbáltam nem „rosszalkodni” - értsd: a diákcsínyeket is próbáltam kerülni. Tehát teljesen konszolidált gyerek voltam, de nem is ez a lényeges, hanem az, ténylegesen kívülállónak éreztem magam még a saját életem szempontjából is: többnyire úgy éltem meg kisiskolás korom óta igazából a mai napig a saját életem, mintha kívülről szemléltem volna. Ez a kívülállóság pedig együtt járt azzal, nem értettem, mi miért van, de folyamatosan próbáltam alkalmazkodni a környezetemhez, mert azt hittem, mindenki más érti. Amikor megtértem és megkeresztelkedtem, meg voltam győződve arról, megleltem az életem értelmét, és hogy sikerült magyarázatot találnom arra, ki is vagyok és mi a feladatom. Már előtte is a Bibliát igyekeztem kiolvasni és megérteni: nem a gyerekbibliát, azt csak azért lapozgattam, mert szerettem látni illusztrációkat, miközben a nehéz nyelvezetű „felnőtt Bibliát” olvastam. Szóval a bibliaismeretem eléggé kiemelkedő volt a velem egykorúak átlag bibliai tudásához képest, még a felnőtt gyülekezeti tagok is csodálták, mennyire jól ismertem a történeteket.
Tehát célkitűzésem volt, hogy nagyon jó keresztény legyek, de fogalmam sem volt, hol kezdjem. A szüleim javasolták Derek Prince ún. alaptanításait (aki hitgyülis, annak ismerős lehet Derek Prince Alaptanítások c. kötetsorozata, aki nem: Derek Prince brit teológus volt, aki körül szabályos kultusz alakult ki a Hit Gyülekezéteben már a 80-as évekbeli megalakuláskor; tanításait, prédikációit, írásait, könyveit tulajdonképpen a Bibliával egyenértékű szellemi terméknek tekintik; ugyanez vonatkozik Kenneth Hagin amerikai teológus műveire is, nem is említve Benny Hinnt, Marilyn Hickey-t, Pat Robertsont stb.). Már az első könyv (cím: A hit alapjai) első fejezetének tartalmát nagyon nehezen tudtam felfogni. A fejezet szerint a keresztény hit alapja az, hogy Istentől kijelentést kell kapnod arról, hogy Jézus a megváltó. Ez ellentétbe van állítva a Jézus megváltó mivoltáról szóló nem Istentől származó kijelentésekkel, ha mondjuk ezt emberektől hallod vagy te csak simán így gondolkodsz Jézus személyéről. És ennyi, innentől erre építkezik az egész könyvsorozat. Az egészben az volt igen nyomasztó, még én éreztem magam értetlennek, hogy nem tudok Istentől kijelentést kapni, ha ez egy alapfeltétel. Meg azt se tudtam, hogyan működik ez: hallok egy dörmögő hangot a fejemben vagy az égből?; kiírják nekem az ablakba?; tehát fogalmam nem volt. Azt hittem, én vagyok a hibás azért, hogy Isten nem szól hozzám. A lényeg, végül úgy tettem magam túl ezen, hogy arra gondoltam, ha már megtért ember vagyok, biztos ez jelenti azt az állapotot, hogy kaptam valamiféle kijelentést. Ezután rengeteg könyvet olvastam, a szüleimnek rendes könyvtára van: Kenneth Hagintől, Benny Hinntől elsősorban. Benny Hinn egyik, a közösségen belül nagyon népszerű és alapvetőnek vett tanításának számít a Jó reggelt, Szentlélek! c. közepes terjedelmű kötet. Ez arról szól, miként kell felvenni a kapcsolatot a Szentlélekkel. Mint kiderült, a hitgyüliben keresztényként nagyon fontos, hogy kapcsolatban állj a Szent Szellemmel, „be legyél töltekezve” Szent Szellemmel, mert enélkül a hívő élet úgyszólván funkciótlan, értelmetlen, nem működőképes. Benny Hinn szó szerint olyanokat ír az említett könyvében, hogy ő a '70-es években leült a hálószobájába, full „kezdő” hívőként, tehát elvileg kb. „olyan szinten volt”, mint én, kinyitotta a Bibliát, megszólította a Szent Szellemet, hogy legyen szíves magyarázza meg neki a bibliai passzusok értelmét és legyen a barátja, a Szent Szellem meg azonnal a barátja lett és azóta is az ő „vezetésével” olvassa a Bibliát. Úgy voltam vele, ha ez ilyen egyszerű, let's do it. Leültem a hálószobába, kinyitottam a Bibliát, hangosan azt mondtam a Szentléleknek, legyen a barátom, beszélgessünk, aztán vártam. Semmi nem történt, és ez akkor, 13 éves koromban addigi életem egyik legnagyobb csalódása volt. Ugyanis valamennyi, a Hit Gyülekezetében elismert (többnyire amerikai) szerző úgy ír az Istennel való kapcsolatairól, mintha ők ilyen közvetlen beszélőviszonyban lennének. És az van, hogy Németh Sándorról is többnyire így gondolkodnak a hitgyülis hívők: ő kvázi olyan közvetlen kapcsolatban van Istennel, hogy amit ő pásztorként mond, az egyenértékű azzal, mintha a Bibliában olvastad volna. Emiatt jutottam el oda 15-16 éves koromra, hogy kritikátlanul elfogadtam mindent, amit Sándor vagy más hitgyülis lelkész, vagy a hitgyüliben elismert külföldi pásztor, keresztény zenész hirdetett, énekelt. Már ezeknek próbáltam megfeleltetni a bibliaértelmezésemet. Már nem okoztak megütközést bennem a kezdeti, fentebb említett ellentmondások, hanem abból indultam ki, ha elég Németh Sándort, Hit Rádiót, Heteket (a hitgyüli által megjelentetett közéleti hetilap), Derek Prince-t, Kenneth Hagint stb., de elsősorban, mindenekelőtt Németh Sándort hallgatok és olvasok, azzal kispórolhatom a hívő lét lépcsőfokainak megtételét, mert úgyszólván tiszta tanítást kaphattam ezekből a forrásokból. Sőt, a hívő lét simán állhatott már abból is, hogy csak őket hallgattam, olvastam, meg keresztény zenéket hallgattam, maximálisan egyetértettem velük, amúgy nem káromkodtam, kerültem a pornót, lenéztem a buzikat, próbáltam rendes ember lenni, esetleg a jövőbe vizionáltam valamilyen gyülekezetben betöltött szolgálatot, és ezzel rendelkezésre is állt az örök élet. Vagyis egy fontos dolgot elfelejtettem mindeddig említeni: készen kellett állni arra, hogy az evangéliummal szolgáljunk a világiaknak, ez pedig többnyire abból kellett álljon, hogy hívni kellett minél több embert a gyülekezetbe. Mivel tátongó ellentétet tapasztaltam a hitgyülis tanításoknak és a környezetemben élő embereknek az általános felfogása között, és mivel alapból szorongó típus voltam, nem mertem ezt meglépni. Covid idején nagyon sokszor hallgattam Ruff Tibor hitgyülis lelkész és filozófus tanításait, mert az ő értelmezéseit tartottam a legkövethetőbbnek. Azonban az ő esetében is úgy gondolkodtam, hogy csak el akartam tanulni tőle az ő gondolatmeneteit, saját magamtól nem kívántam gondolni semmit. Ez az egész együtt eredményezte azt, hogy 17 évesen írtam egy nyíltan melegellenes, homofób esszét irodalomórán, amellyel megütközést keltettem az osztálytársaimban. Életemben akkor szembesítettek először azzal, hogy nem a saját gondolatvilágomat tükrözték a szövegemben leírtak, hanem bizonyos véleményvezéreknek való megfelelést. Ez a szembesítés olyan törést okozott bennem, hogy igazából a mai napig fokozatosan és folyamatosan felülvizsgálom mindazt, amit korábban évekig hittem, vallottam. '22-ben a Fideszre szavaztam, pusztán azért, mert Németh Sándor a prédikációiban nyíltan Fidesz-pártiságra hívott fel mindenkit.
17 éves koromra olyan mértékben eluralkodott rajtam a szorongásérzet, hogy gondolni nem mertem semmire anélkül, hogy ne féltem volna attól, örök kárhozatra jutok vagy vétkezek. Nevetségesen banális dolgok okoztak bennem szorongást: nem mertem világi zenét hallgatni és szeretni; nem mertem arra gondolni, mi van, ha Isten nincs is, vagy legalábbis nem olyan létező, amilyen képet közvetítenek róla a gyülekezetben; rettegtem, mert erre az időre már masszívan pornófüggő voltam, képtelen voltam kezelni a lelki problémáimat. Kényszergondolatok zakatoltak bennem, és egy ponton annyira kétségbeestem, hogy már az egészségemet féltettem. Ekkor, utolsó erőfeszítésből úgy döntöttem, leállítom azt a gondolatsort a fejemben, amely a következőképp nézett ki: Isten elküldte Jézust, hogy meghaljon értem a kereszten, halálával vállalja a bűneimért a büntetést, amely büntetés eredetileg nekem járt volna ki; a Szent Szellemet nem szabad megbántani, szidni, rosszat gondolni róla, mert a Szentlélek „káromlása” a Biblia szerint megbocsáthatatlan bűn; ha még most is bűnös vagyok, és csak Jézus kereszthalála és feltámadása tesz engem igazzá Isten előtt, akkor igazából én mint egyén nem is vagyok jó, sőt, megátalkodott szar vagyok, Isten is megvetne, és csak Jézusra való tekintettel, irdatlan dühét visszatartva kénytelen befogadni mindenkit a Mennyországba. Szóval ha bármi jót is gondoltam magamról, azonnal eszembe jutott, lehet, Isten pont most gyűlöl engem. Már nyolcévesen amúgy úgy gondoltam Istenre éjjel az ágyamban feküdve, a sötétbe bámulva, mint aki éktelen dühös arccal förmed rám, a jó ég tudja, miért. Őszintén irigyeltem azokat az embereket, akiknek hétköznapibb szintű lelki problémáik voltak, mert a most ábrázolt kényszergondolatnak a lélekőrlő hatása szabályosan elviselhetetlen volt, ugyanis abból se tudtam kiindulni, én amúgy ki vagyok, vagy mi az emberek visszajelzése rólam. Hiszen könnyen megeshet Németh Sándor tanításai alapján, hogy Isten minden embert utál, mint a szart, és megtűrtként kezeli ezt a világot. Ez az egész szorongás amúgy kb. egy hét alatt fejlődött ilyen szintre.
Egy ponton tehát erőszakkal leállítottam magamban ezt a gyötrelmes gondolatsort, és úgy döntöttem, egy jó ideig nem gondolok semmire, csak observer leszek, egyszerűen befogadom a környezetemből jövő információkat, és nem megyek el elvont irányba.
Namost állítom, hogy számos hitgyülis fiatal gimiskorában valami hasonlót átélhetett már. Ugyanis a hitgyüliben olyan precizitással bebizonyítják neked, hogy Isten létezik, és hogy a Biblia valósága százszázalékosan megegyezik a bennünket körülvevő hétköznapi élettel (sőt, hétköznapok már nincsenek is, csak vészesen közeledő utolsó idők, a történelem lezárása, a tény, hogy hamarosan visszatér az Úr, és leszámol az ellenségeivel, az Antikrisztussal, illetve magához veszi az övéit, mindenestül elpusztítja és újrateremti a világot), illetve, hogy Németh Sándor az első számú lelki vezető (akiért hálás lehet a magyar társadalom, sőt, az egész világ, mert gyönyörűen átlátja az amúgy szövevényes világhelyzetet), hogy mindennek a következtében egyrészt elkötelezett Fidesz-szavazó leszel, másfelől közönyössé válsz a kritikus gondolkodás képességének erősítése iránt. Na ez egy gyönyörű mondat xd
Mint említettem, jelenleg a húszas éveim elején járok, és évekig tartó lelki küzdelmek árán elmondhatom, nagyjából sikerült kievickélnem ebből a hitgyülis világnézetből. Ha ezt nem tettem volna, biztos vagyok benne, magamat elnézve, az átlagember által rendkívül nehezen megszólítható felnőtté fejlődtem volna mostanra.
Már nem keresem az élet értelmét, pontosítva: inkább a hétköznapok (a fentebb vázolt ideológiához képest) egyszerű világában keresem. Még járok a Hit Gyülekezetébe, de egyre kevésbé gondolom úgy, a kereszténység tényleg olyan központi jelentőségű kell legyen egy ember életében, mint ahogy azt hirdetik. Persze mindenki egyénileg dönti el, miben hisz. A baráti és családi kapcsolataim kötnek ehhez a közösséghez, semmi több.
Sokáig elképzelni nem tudtam, mi járhat egy olyan világi fejében, aki nem részesült (hitgyülis) keresztény neveltetésben. Igazán még most sem tudom elképzelni, ehhez szeretném kérni a segítségetek. Mert hitgyülis fiatalként a világi emberek sokáig csak az evangélium és a hitgyüli szervezete által megszólítandó közönségnek számítottak a fejemben, ez a distinkció pedig borzalmas károkat okozott tinédzserkoromban a kapcsolatépítés terén, amely károkat most utólag próbálok helyrehozni. Nem fért a fejembe sokáig, miért okoz megütközést másokban, amikor „Szent Szellemmel betöltött” embereket látnak rángatózni és önkívületben nevetgélni hitgyülis felvételeken. Elárulom, hitgyülis fiatalok körében pont az az elsődleges szorongásfaktor nagyon gyakran, ha nem vagyunk képesek a rángatózás szintjéig átadni magunkat a Szent Szellemnek. Ezért ezt az attitűdöt sokan magukra erőltetik, köztük én is ezt tettem rendszeresen, valahányszor lelkész a fejemre tette a kezét. Amúgy hitgyülisként rendesen sokkoló volt megtapasztalni a Fidesz-propaganda és Németh Sándor tanításai közti párhuzamot homofóbia, abortuszellenesség, illiberalizmus, migránsellenesség, xenofóbia, rasszizmus, Soros-ellenesség és globalizmus-ellenesség területén. Hogy mást ne említsek, Németh Sándor számára teljesen normális volt az, hogy valaki miniszterelnökként 16 évig egy ország teljhatalmú ura legyen, ennek látleleteként ajánlom megtekintésre az Orbán Viktor csúcsformában, Magyar Péter tehetséges, esetleg 8 év múlva alkalmas lesz c. videót. A hitgyülin belül természetesen igen sokáig igen népszerű volt az a felfogás, hogy mivel Németh Sándor ideológiájával sok szempontból párhuzamba állítható Orbán ideológiája, ezért Isten különös kegyelme tapasztalható meg Magyarország jelenkori történetében. Ilyen agymenések mentek, hogy Magyarország a Fidesz vezetése alatt az ezeréves királyságban a juh nemzetek közösségéhez fog tartozni a nemzeti integritás megőrzése szempontjából, ellentétben a globalista imperialistákkal, akiket Isten az utolsó időkben a kecske nemzetekhez sorol. Jó, mi? Tehát lelkileg nem egyszerű fokozatosan szembeszegülni a vezető hitgyülis véleményekkel, és igazán nem is tudom, milyen jövő vár rám ezen a közösségen belül (amely központilag egyre jobban hasonlított a NER végére a Fideszhez). Szerintem a barátaim megharagudnának rám, ha nyíltan konfrontálódnék az alapvetőnek tartott keresztény tanításokkal, vagy ha kifejezném nemtetszésemet a gyülekezet németh sándori vezetése iránt.
Köszönöm, ha elolvastátok!
